Bemutatkozás

Hírek

Információ a jelentkezéshez!

A Bölcsődénk építését már nagyon várták a maglódi kisgyermekes családok és a családok gondozásával, gyermekek nevelésével foglalkozó szakemberek.

Az épületegyüttes három működési egységből áll. Egységenként két-két csoportszoba és gyermeköltöző várja az apróságokat. Ezen kívül még gyermekmosdó is növeli a gyermekek komfortérzetét. Az 50 négyzetméteres csoportszobákat külön-külön játszóudvar és nagy terasz egészíti ki. Itt játszótér, homokozó és párakapu került kialakításra. A terasz mérete és kialakítása lehetővé teszi a gyermekek szabadban történő altatását. A gondozási egységek beosztása, méretük egyforma, de mégis egyedi kialakítást kaptak. Minden csoport saját névvel és egyedi, rá jellemző színnel különül el a többitől. A jellemző szín az öltözőszekrényeken, a mosdóban, a csoportszoba bejárati ajtaján és bizonyos mértékig a csoportszobában is megjelenik. A csoportok neveit már kiválasztottuk: lesz süni, cica, maci, katica, nyuszi és mókus csoport. A bölcsőde pedig a Szitakötő nevet kapta.

A központi épületben kialakításra került egy sószoba is, ahol a kisgyermeknevelők csoportfoglakozásokat tartanak.
A tálalókonyha a maximális létszám, azaz 84 gyermek napi négyszeri étkezését biztosítja.

Hat csoportban, csoportonként két-két kisgyermeknevelő és egységenként egy-egy bölcsődei dajka gondoskodik a gyermekekről.

Bölcsődénk nyitott a kisgyermekes családok számára. Arra törekszünk, hogy
minden kisgyermek és felnőtt jól, otthonosan érezze magát intézményünkben. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek nyugodt, biztonságot nyújtó nevelői légkörben, a játékon keresztül, a játékba integráltan tanulással gazdagodjanak értelmileg, érzelmileg és szociálisan. A játék, mint a legfontosabb tevékenység a bölcsődei korosztály számára meghatározza arculatunkat, melyben figyelembe vesszük az életkori sajátosságokat és az egyéni képességeket is. Szeretnénk esztétikus, fejlesztő, optimálisan ingergazdag, környezetet teremteni a ránk bízott gyermek számára.

A családlátogatások és a bölcsődei beszoktatás során szeretnénk megismerni a családok nevelési jellegzetességeit, hagyományait, hogy ezeket tiszteletben tartva vehessünk részt a gyermekek gondozásában, nevelésében. Kisgyermeknevelőinkkel derűs, vidám és színes, de csoportonként mégis egyedi tér kialakításával megteremtjük a gyermekek számára védelmet, biztonságot nyújtó bölcsődei környezetet.

Arra törekszünk, hogy a beszoktatást végző kisgyermeknevelő gondozza a kisgyermeket a teljes bölcsődei időszaka alatt. A gondozónők rendszeresen tájékoztatást adnak majd a szülőknek a gyermekről, így ők is nyomon követhetik a közösségben elfoglalt helyzetét, társas kapcsolatait és fejlődésének ütemét.

A családok gondozása számomra az egyik legszebb hivatás. Kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy mindig a ránk bízott gyermek igényit figyelembe véve végezzük munkánkat és megteremtsünk egy családias légkörű, nyugalmat sugárzó és biztonságot nyújtó intézményt.

A Maglód Városi Önkormányzat, mint fenntartó biztosítja a bölcsődei gondoskodást igénybe vevő gyermekek számára a fejlődésüket elősegítő jól képzett és elhivatott szakembereket, a gondozásukhoz szükséges eszközöket és a korcsoport igényihez igazodó környezetet.

 

Gellérthegyi Tibor Györgyné
Bölcsődevezető

 

Maglód, 2019.02.24.